Az előző posztban már belengettem, igen, megújul az iWiW. Ráadásul olyan szerencsés helyzetbe kerülhettem, hogy az új design az én egerem alol gördülhet ki... próbálom összefoglalni és egyben egy jó összeképet adni, hogyan is megy egy ilyen óriás oldalnak az áttervezése, mennyire nagy a rendszer és mennyi buktatóval kell számolni. Én nagyon élveztem, mégiscsak Magyarország legnagyobb oldalát kell újratervezni. Csapjunk a lecsóba.
Minek kell a redesign?
A legfontosabb, hogy javítsuk a felhasználói élményt, ami nagyjából két részből tevődik össze. Egyrészt szükség volt már, hogy kapjon egy egységes megjelenést az iWiW. Egy élesebb szemű látogató egy egész korszaknyi design munkát fellelhetett az oldalon :) Másrészt szükségessé vált, hogy újragondoljuk pár funkciónak a megjelenését. Átgondoljuk a navigációt, megvizsgáljunk esetlegesen jobb megoldásokat. Jelenleg nem voltak építőkockáink, legóelemeink, amihez hozzányúlhattunk és építhettünk belőlük. Ezalatt értsétek azt, hogy ha valamit kellett tervezni, próbáltuk igazítani is az oldalhoz, de próbáltunk valami újat is készíteni így pl. eltérő gombok, formok jöttek létre. Ez most megváltozott. Alapelemeire boncoltuk az oldalt, és minden kapott egy saját kinézetet. Így a tervezési folyamat vége felé tulajdonképpen már minden megvolt, a layoutokat csak össze kellett legózni a kész elemekből.
Design alapkoncepció, hangulatvilág
Nyilván az egyik legfontosabb dolog az összes design elkezdésekor, hogy kitalálunk, meghatározunk egy stílust, amit végigviszünk az összes terven. Nem volt ez másképp itt sem. Napjaink egyik legmeghatározóbb webes stílusa úgy gondolom a letisztult minimal. A letisztultság természetesen egy fontos szempont, hisz egy ilyen nagyságú weboldálnál a felesleges grafikai elemek nem csupán a felhasználói élmény rovására mehetnek, de az adatforgalmat is megdobhatják. De! Semmiképpen sem szerettem volna valami atom minimált létrehozni. Valami játék szerintem illik az iWiW arculatába, könnyebb is beleszeretni, ha nem egy steril felületet nézünk. Próbáltam ide-oda lekerekítéseket, finom grafikai elemeket csempészni. Ehhez a játékosság hozzáadnak az ikonok is, de azokról majd később.

Grid
A gridek létjogosultságáról, szerepéről nem szeretnék írni, úgyis nálam sokkal okosabbak már nagyon jó prezentációkat, case study-kat írtak. Nem volt egyszerű szülés. De végül a 60px-es gridelemeknél maradtunk 20px-es eltartásokkal.

Ez nagyon szép és jó, de vannak olyan esetek, amikor bizony meg kell erőszakolni ezt. Van ugyanis olyan, hogy adott hasábokat nem csak simán whitespace-szel akarok elválasztani, hanem a tömböt egy háttérszínnel szeparálnám.

Namost ilyenkor bizony el fog csúszni a grid, kompromisszumot kell hozni, ami nálunk valahogy így néz ki: Alapvetően minden gridre igazodik, ha egy kiemelt hasábot hozunk létre, akkor a hasáb tartalma gridre fog illeszkedni, de a hasáb háttérszíne már elcsúszhat. Rengeteget keresgéltem amúgy, hogy mi erre a best practice, de sehol sem volt feketén fehéren kimondva, hogy kell ilyenkor viszonyulni a gridhez.
Legóelemek
A redesign során ráragadt ez a név, de jól kifejezi, hogy miről is beszélünk. Legkisebb elemeire bontottuk a rendszert és ezeket az elemeket önmagukban próbáltuk tökéletesre csiszolni úgy, hogy egy rendszerben tudjanak működni. Hogy mire is gondolok? Egy hétvégén át olvasgattam preziket, case study-kat, arról, hogy milyen egy jó form, űrlap. Durva, de tényleg egy művészet, tudomány ez, vezetni a felhasználót, segíteni a kitöltésben. Átrágva, mérlegelve a helyzetet úgy gondolom egy jól felépített logóelem lett a formok rendszere.

Na most a formok, csak egy kis részei ezeknek az építőkockáknak. Ugyanilyen alapossággal próbáltunk átvizsgálni mindent, hova, mit lenne igazán jó használni. Nagyon fontos dolog ez. Mezei user nem fogja tudni, hogy ezek mögött ekkora “tudomány” van. Nem is feladata, hogy megértse, az a jó, ha szereti használni, nem pedig megszokja használni. Ezt szerintem mindig tartsátok szem előtt.

A másik kusza rendszer, ami a mostani iWiW-en jól megfigyelhető azok a gombok. Rengeteg féle/fajta megjelenik. Kék, sötétkék, világoskék, gradienses, pixeles, nagy, kicsi... van itt minden. Szükség van különböző gombokra, de nem ennyire. Itt is próbáltunk kialakítani egy olyan tárházat, ami mindent lefed. Vannak kiemelt “tartalom létrehozó” gombok, interface-be jobban beleillő fehér gombok stb. Definiálva lett egy szabályrendszer, amihez nyúlhatunk, könnyedén használhatjuk.

Na elsőre ennyi. Fontosnak gondoltam, hogy már az alapoktól belelássatok, de a következő posztban már kicsit nagyobb részelemeit szeretném bemutatni az új iWiW-nek. Lesz szó az új userminikről, és azok logikájáról. Lelibbentjük a fátylat az új fejlécről, láblécről stay tuned!












Cool lesz!
A gridekkel kapcsolatos problémáddal nekem is volt gondom, én ezt találtam ki rá kompromisszumok helyett.
Én mindig szeretem ha a betük vannak egyvonalban, akkor is ha az egyik szöveg egy flekken van a másik nem. A fenti grid-ed úgy használnám hogy a 60px a flekkek szélességét határozza meg, de a szövegeket ezen belül egy 40px-es oszlopba írom (10-10px margó a flekkhez képest), akár van háttérszín, akár nincs. Így a szövegek mindig egyvonalban lesznek, és mindig megmarad a minimális 20 pixel eltartás.
Biztos, hogy ez mind igaz?
Jól néz ki, grat a munkádhoz, viszont szerény véleményem szerint, ez 90%-ban facebook eddig, amiből ugye elég egy is. Így nem fog megmenekülni az iWiW.
Nagyon nagyon nagyon nehéz ez a téma. Ha nagyon extrém megoldással próbálkozik az ember óriási lehet a siker, vagy a bukás.
Ha optimális megoldásnál marad, akkor viszont elég kicsi a mozgástér, tényleg csak az inputokon meg apróságokon lehet eltérni a szokásostól.
Plusz még hozzájön az iwiw körül kialakult mindenféle előítélet hangulat stb. érzés fb-vel szemben.
Nehéz itt lapot húzni a 19-re, nem tudom hogy irigyeljelek-e Chek hogy ezt neked kell kitalálni
DD
Nem irigylem az embert akinek majd össze kell hozni cross-browser az inputokat/selecteket ;Đ
egyébként baba lesz
(erre az “+ Én is hozzászólok” gombra rakjatok már egy pointert, meg a rendben gombra is mehetne ;Đ)
a Facebooknak nem kellett, pedig szerintem állati:
http://www.informationarchitects.jp/en/ias-2006-facebook-designs-redesigned/
akár ilyen is lehetne
Sokan linkelték sok helyre ezt az fb design-t pedig szerintem sok dologban átgondolatlan főként üzleti szempontból, pl. sehol nincs rajta reklám felület. Márpedig erre ugyanúgy gondolni kell mint a használatóságra.
Pénz nélkül nem megy semmi
Olyan mintha egy mobilra tökéletes koncepciót akarna nagy kijelzőre erőltetni. Úgy lenne értelme mint mobilokon vagy ipadon hogy az egész hasáb odébb csúszik, nem pedig harmadolja a képernyőt.
Bizony, amit ins ír.
Ráadásul ma már olyan szellős layoutok készülnek/készülhetnek, hogy a csatorna elbírja ha a flekk belelóg (akár kettő egymás mellett) és így a szöveg mindig a rácsra igazodhat.
Nyílt leszek.
1. Amíg az iwiw bannertemető marad, addig nincs értelme sem dizájnváltásnak, sem dizájnhatásról beszélni. A banner megöli a dizájnt.
2. A fent látottakból egyelőre nem látszik más, mint egy konszolidált, jellegtelen valami. Az egyszerűség mint elv nagyon jó dolog, de pontosítani kellene, mit is értesz alatta. Az például egy egyszerűség, hogy kevés effektet használsz. Az is, ha minél több a fehér terület. Az is egyfajta egyszerűség, ha technológiailag lekorlátozod az eszköztáradat (l. kb. kevés effekt, á lá facebook, vagy még inkább flickr). Az is egyfajta egyszerűség, ha pixelesítesz (retró).
Szóval sokféle egyszerűség van, egyvalami pedig biztos: a bannerek megölik az egyszerűséget, bármit is értsünk alatta, és akkor vissza is értünk a kiindulóponthoz.
[...] http://www.designpirates.hu/iwiw-redesign-alapok/ [...]
gameloft, popcap and rovio.simplicity — amazon has…
done a great job with the user interface (ui). the home screen is intuitively graphical, consisting of two virtual bookshelves with media icons arrayed on them. the upper, larger bookshelf, called the “carousel,” contains icons that are stacked chron…
[...] 2010 decemberében, a designpirates által készített új designnal próbáltak egy kis új életet lehelni bele, de úgy látom nem [...]
site. they can open, read, write comments,…
and get information easily without the time consuming process that is more common with other marketing tools like online forums.direct link to customers other forms of marketing tools do not quite match the power of blogs. because your clients can post…