InDesign: képek és színek

InDesign logó

Már érintettem e témát, de csak felszínesen. Most egy konkrét munka kapcsán, részletesebben is bemutatom, amiről már korábban szó esett, és megemlítek új dolgokat is.

  1. A példaként választott feladat nagyon egyszerű, de remélem, hogy már ezen keresztül is érzékelhető lesz, mennyire megkönnyíti a munkát az InDesign – főleg az ennél összetettebb feladatoknál. Egy karácsonyi üdvözőlap hátuljára kell a képen látható feliratot elkészítenünk Pantone 2746-os színnel.
  2. A kínai és a koreai szöveg egy szkennelt képként áll rendelkezésre. Először Photoshopban váltsuk át a kép színmódját szürkeárnyalatosra, majd növeljük a kontrasztját addig, amíg a világos részek teljesen fehérek, a sötétek pedig feketék nem lesznek, és mentsük el. Ezek után a Photoshopra már nem is lesz szükségünk.
  3. Írjuk be a magyar és az angol szöveget az InDesign-ban létrehozott szövegdobozba.
  4. Szúrjuk be a képünket a File > Place parancs segítségével. (Ha a behelyezés után szerkeszteni szeretnénk a képet, akkor ennek legegyszerűbb módja, ha a Links panel alján az Edit Original gombra kattintunk – ebben az esetben a beillesztett fájl automatikusan frissül az elmentése után, és nem kell az Update Link gombra kattintanunk.) A kínai és a koreai szöveget tartalmazó képünk ezek után a szöveg szerves része lesz, majdnem úgy, mint ha egy karakter lenne a szövegdobozban (a méretét vagy a színét nem tudjuk a szöveggel együtt állítani, de a szöveg formázásával kapcsolatban majdnem minden más hatással van rá). Az átméretezéshez használjuk a kijelölő eszközt, és közben tartsuk lenyomva a Ctrl+Shift billentyűket, hogy a kép méretét a keretével együtt (Ctrl), aránytartóan (Shift) változtathassuk meg.
  5. Miután a többi szöveghez igazítottuk a kínai és koreai karakterek méretét, a kijelölő eszközzel szűkítsük a kép keretét annyira, hogy pontosan kitöltse az alsó (kínai) sor a képkeretet.
  6. Jelöljük ki a képet pontosan úgy, mint ha szöveget jelölnénk ki, és másoljuk át a következő sorba (Ctrl+C, Enter, Ctrl+V).
  7. A közvetlen kijelölő eszközzel fogjuk meg az alsó képünket, és mozdítsuk el úgy, hogy csak a koreai szöveg látszódjon a keretében.
  8. Ha a mozgatás előtt hosszan lenyomva tartjuk az egeret, akkor mozgatás közben láthatjuk a kereten kívül eső részeket is.
  9. Mivel a koreai szövegünk kivételével az összes többi dőlt, tegyük azzá a koreait is. A kijelölővel megragadva a képet, a Control panelen gépeljünk a Shear X Angle mezőbe 15-öt.
  10. Már csak a szöveg színét kell megváltoztatni feketéről kékre. A kívánt Pantone 2746-os színt egyszerűen húzzuk át a Swatches panelről a képekre (ha ezt közvetlenül a behelyezés után megtesszük, akkor csak egyszer kell elvégezni a műveletet – de munka közben nem mindig követem a logikát :)).

Az előző példában csak két szövegrészt helyettesített egy kép, de képzeljük el, hogy van egy aláírásokkal teli szkennelt lapunk, és ezeket az aláírásokat kell elrendeznünk egy szövegbe folyatva. Elég a szkennelt oldalból egyetlen szürkeárnyalatos képet mentenünk...

Még néhány dolog a színekkel kapcsolatban:

  • Az egyszerre kijelölt objektumokra közös színátmenetet alkalmazhatsz a Gradient Swatch Tool használatával, az egér húzásával.
  • Színmintákat betölthetsz másik InDesign fájlból a Swatches panel Load Swatches... menüpontjából.
  • A Swatches panel Paper színmintájának is megváltoztathatod a színét.

Végül még néhány dolog a képekkel kapcsolatban:

  • A Place parancs „drag & drop”-pal is működik.
  • Egy képnek nem csak a fehér részeit távolíthatod el az Object > Clipping Path... menü segítségével, hanem a színes területeit is, ha a Detect Edges kiválasztása után bejelölöd az Invert lehetőséget.
  • Létrehozhatsz virtuális könyvtárakat a File > New > Library menüponton keresztül. Bármit belepakolhatsz az éppen megnyitott fájlokból, de minden marad az eredeti helyén, a könyvtárban csak hivatkozás lesz rájuk.
avatar
A szerzőhal
Halasi Zsolt vagyok, „fény- és fájlképész”, hangulatkonzerv készítő álmodozó, szerelmes apa és férj. Weboldalam