Múlt héten elég sokszor belefutottam a Filter Galéria-ba itt-ott a neten. (Az megvolt mindenkinek ugye, hogy ez a tipó a sensaway) Kárpáti 'Rob' Robert elég sokat linkelgette, rákérdeztem nála, miért. Kiderült, hogy ő nyitotta. Na ekkor eléggé meglepődtem.
Hogyan jutott eszedbe, hogy tervezőgrafikusként, egy elsősorban kortárs ékszerekre koncentráló galériát nyiss?
Kevesen tudják rólam, de én eredetileg ékszerkészítőnek tanultam a Práterben kezdtem, majd a Budai Rajziskolában Jermakov Katalinnál tanultam és szereztem meg a szakvizsgámat.
A szakvizsga munkám eléggé jól sikerült, összerakható ékszereket készítettem, amik elég nagy publicitást kaptak abban az időben. Ez 2002-ben volt.
Akkor úgy éreztem, hogy hírtelen nem biztos, hogy tudnék ahhoz a munkához méltó következőt produkálni, ezért szerettem volna beleszagolni valami más művészeti ágba/ágakba is, a grafika már akkor is érdekelt, sok más művészeti ággal együtt például a filmek, akcióművészet, stb, szóval sok minden és olyan helyet kerestem, ahol ezek "összegyúrhatóak", így kötöttem végül ki a Képzőművészeti Egyetem Intermédia szakán.
De az a vágy, hogy legyen egy saját kortárs ékszereket bemutató galériám, ahol ezek a tárgyak természetesen megvásárolhatóak is mindvégig megmaradt. Nem tudtam, hogy meg fog-e valaha valósulni ez az álom, de egészen véletlenül, az otthonom közelében találtam egy helyet, a Pozsonyi út és Victor Hugo utca sarkán, ami azért kiáltott, hogy itt valósuljon meg ez a galéria. Ez egy relatív kicsi és intim hangulatú sarok üzlet, szemben a Dunapark Kávéházzal, a Mobili Mania és a Sarki Fűszeres szomszédságában. Kell ennél jobb hely?
Ráadásul megismertem, meg már ismertem régről olyan tervezőket, akik fantasztikusak, szóval minden klappolt...

Milyen terveitek vannak, mit várhatnak a látogatók a jövőben?
Természetesen minél több kortárs ékszerrel szeretnénk megismertetni a vásárló közönséget! Szeretnénk, ha az emberek nem úgy vásárolnának ékszert, hogy legyen még egy darab kommersz darab a többi közé, hanem tudatosan vásároljanak ékszert maguknak! Az ékszereknél meg kell érteni, hogy ezek nem szimpla anyagdarabok, hanem viselhető műtárgyak (ráadásul mivel Magyarországon tevékenykedő művészektől vannak még az áruk is elérhető, és mind egyedi vagy kisszériás). Nálunk nem az anyag a legfontosabb szempont, nem csak ezüst ékszerek vannak, van plexiből, üvegből, titánból, alumíniumból, sőt még papírból készült ékszerek is! Ezek a tárgyak egyébként igazi értéket képviselnek, amellett, hogy egyediek, nagyon tartósak!

Lesznek más profilú kiállítások is?
Az ékszerek mellett kb. havonta mutatunk be egy-egy képzőművész munkáit. Október 26-től Hitka Viktória "Otthon, édes otthon" című kiállítása tekinthető meg, decemberben jön hozzánk Krüzsely Gábor festőművész és grafikus, a grafikái lesznek nálunk láthatóak, januárban Róth Anikó festőművész és illusztrátor munkáival találkozhatnak majd.
De jön majd Jancsó Áron kiállítása is, aki az arculatunkban használt Sensaway betűtípus tervezője. Természetesen, mint minden galériában itt is megvásárolható az összes kiállított mű is az ékszerek mellett.

A Stilblog-on egy elég jó írás olvasható a Filter Galériáról. Like-oljátok őket facebookon, ahol most egy ékszert lehet nyerni. Ha pedig kiváncsiak vagytok a galériára, gyertek el a nyílt napra kedden!












content manager will be able to cope…
with such amount of work. if not, you will probably need a blogging service, rather than a freelance blogger.make your blogging cost-effectiveblog writing service providers are quite different. some of them have a set price and charge for the word coun…